Hírek

BARÁTSÁG PARK - PARKOLÁS SZABÁLYOZÁS

2012. január 23. 13:46

A Barátság Parknál sor került a sok problémát okozó szabálytalan parkolások elleni további intézkedésekre. Kihelyezésre került több megállni-és várakozni tilos tábla, melytől remélhetően a szabályos parkolókban történik meg ezentúl a parkolás és nem a zöldterületen illetve a járdán. Ezt elősegítendő a park melletti úttesten oszlopozás is megtörtént, hogy fizikai akadálya legyen a járdán való parkolásnak, illetve egy parkolóhelyet újonnan jelöltek ki, mellette pedig gyalogos-és kerékpárút bizosítja továbbra is a park megközelítését. A Rendőrség-és Közterület-Felügyelet rendszeresen ellenőrzi a szabályok betartását.

KARÁCSONYI OVIÜNNEPSÉG KÉPVISELŐI AJÁNDÉKKAL

2011. december 20. 15:12

Karácsonyi ünnepséget tartottak az Adyvárosi Főigazgatóság VUK Tagóvodájában. A gyerekek által nagy kedvvel végignézett műsor után Radnóti Ákos képviselő átnyújtotta ajándékát közel 140.000 Ft értékben, melyből az intézmény sokéves régi, elhasználódott ágyneműjeit cserélték le újakra és ezzel még kulturáltabb körülmények között tud majd pihenni a közel 200 gyermek. A képviselő megköszönte a nevelők társadalmi munkáját is, mellyel hozzájárultak a paplanok megvarrásához.

Megnézem az esemény videóját >>>

KORSZERŰ KÖZVILÁGÍTÁS AZ IFJÚSÁG KÖRÚTON!

2011. december 15. 10:52

 

Következetesen mennek végbe a választási programban szereplő intézkedések Adyvárosban Radnóti Ákos választókörzetében. Ezúttal a teljes Ifjúság körút - mely kettészeli az adyvárosi választókörzetet - közvilágításának korszerűsítése ment végbe, melynek keretében a régi nátrium fényforrások helyett a közel 30-40%-kal több fényt adó fémhalogén izzók lettek felszerelve 60 db új lámpatestbe. További előnye, hogy energiafelhasználásuk is kevesebb.

A Vill-Korr Hungária a Győr MJV közvilágítási hálózat üzemeltetésére, korszerűsítésére vonatkozó megállapodás alapján végezte el a munkákat  az Útkezelő Szervezettel egyeztetve. A Győr-Szol Zrt. pedig hozzájárult az őszi munkálatok során elvégzett fametszésekkel is, hogy még jobb láthatóságot biztosítsanak az új lámpatestek. A korszerűsítésnek köszönhetően jóval világosabb lett az utca sötétedéstől, mely elősegíti a biztonságosabb közlekedést és a közbiztonság számára is előnyös.

Az utcán nyáron már átadásra került egy megvilágított gyalogátkelőhely, most ezzel a további fejlesztéssel még magasabb a biztonsági szint a környéken, nem elhanyagolható, hogy a közelben iskola, óvoda és bölcsöde is van, biztonságosabb a megközelíthetőségük ezáltal. Idén az Ifjúság körúton az elvégzett két közvilágítási korszerűsítéssel együtt további közlekedést szabályozó munkálatok zajlottak le, többek között több mint 100 db parkolóhely lett felfestve, a veszélyes kereszteződésekben útburkolati jelek kerültek ki, új táblák is, továbbá közlekedést elősegítő tükrök kihelyezése is megtörtént, mellyel az egész környék közlekedése biztonságosabbá vált.

Megnézem a sajtótájékoztató videóját >>>

 

Következetesen mennek végbe a választási programban szereplő intézkedések Adyvárosban Radnóti Ákos választókörzetében. Ezúttal a teljes Ifjúság körút - mely kettészeli az adyvárosi választókörzetet - közvilágításának korszerűsítése ment végbe, melynek keretében a régi nátrium fényforrások helyett a közel 30-40%-kal több fényt adó fémhalogén izzók lettek felszerelve 60 db új lámpatestbe. További előnye, hogy energiafelhasználásuk is kevesebb.
A Vill-Korr Hungária a Győr MJV közvilágítási hálózat üzemeltetésére, korszerűsítésére vonatkozó megállapodás alapján végezte el a munkákat  az Útkezelő Szervezettel egyeztetve. A Győ-Szol Zrt. pedig hozzájárult az őszi munkálatok során elvégzett fametszésekkel is, hogy még jobb láthatóságot biztosítsanak az új lámpatestek.
A korszerűsítésnek köszönhetően jóval világosabb lett az utca sötétedéstől, mely elősegíti a biztonságosabb közlekedést és a közbiztonság számára is előnyös.
Az utcán nyáron már átadásra került egy megvilágított gyalogátkelőhely, most ezzel a további fejlesztéssel még magasabb a biztonsági szint a környéken, nem elhanyagolható, hogy a közelben iskola, óvoda és bölcsöde is van, biztonságosabb a megközelíthetőségük ezáltal.
Idén az Ifjúság körúton az elvégzett két közvilágítási korszerűsítéssel együtt további közlekedést szabályozó munkálatok zajlottak le, többek között több mint 100 db parkolóhely lett felfestve, a veszélyes kereszteződésekben útburkolati jelek kerültek ki, új táblák is, továbbá közlekedést elősegítő tükrök kihelyezése is megtörtént, mellyel az egész környék közlekedése biztonságosabbá vált.

MÉG KOMFORTOSABB LETT A KUTYAFUTTATÓ

2011. december 13. 12:16

Elkészültek a Bán Aladár utca melletti kutyafuttatónál megígért fejlesztések. Ennek keretében kihelyezésre került 4 db új pad 4 db hulladékgyűjtővel, 1 db kutyaürülék-gyűtő, 1 db kutya Wc homokkal feltöltve, valamint a pihenőpark le lett választva a kutyafuttató területétől 50 méter kerítéssel. A nyáron megtörtént szabályozásokat követően a terület a kutyatartók kérése alapján és a velük folytatott egyeztetés után lett kivitelezve a polgármester támogatásának köszönhetően, s most már mindenkinek a kulturált kikapcsolódást biztosíthatja. Radnóti Ákos képviselő 1 éves ciklusa alatt így a körzet ezen része komplexen megújúlt, hiszen a zöldterület gazdagodott egy színvonalas játszótérrel, a sportpályát felújították, a kutyafuttató területe szabályozva lett és komfortosabbá vált, a mellette lévő pihenőpark új padokat kapott és leválasztásra került a kutyafuttatótól, illetve az egész park két kiindulási pontja is le lett választva korlátokkal, kerítésekkel, így megszűntek a korábbi illegális autóval történő áthajtások is.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓ!

2011. december 01. 12:18

Jótékonysági akció keretében meglátogatta Radnóti Ákos képviselő a választókörzetében található győri Családsegítő Szolgálatot, mely Gyermekjóléti Központja „Egy szelet csoki, a gyermekek mosolyáért…” nagy csokoládégyűjtő akcióba kezdett.

A képviselő átadta adományát, s reméli a csokoládék az ünnepeket is édesebbé teszik, akiknek ez inkább keserű és szomorú. Elmondta továbbá, hogy kéri mindenkinek a segítségét, akinek lehetősége van bármilyen adományra, az vegyen részt hasonló akciókban, s külön a fiatalokat is megszólítva, hogy mutassanak ők is példát ebben. Emlékeztetett arra is, hogy a tegnapi nap jelentették be a városban a Fidelitas „Csillagszóró 2011” jótékonysági akcióját is, mellyel szintén próbálnak örömet okozni a rászorulóknak.

A csokiadományok leadhatóak  a Győr, Szigethy A. u. 109. szám alatt található Klubházban december 5-ig, hétfői napokon 8-18 óráig, keddtől csütörtökig 8-15:30 óráig.

Megnézem az ajándékozásról készült videót >>>

Jótékonysági akció keretében meglátogatta Radnóti Ákos képviselő a választókörzetében található győri Családsegítő Szolgálatot, mely Gyermekjóléti Központja „Egy szelet csoki, a gyermekek mosolyáért…” nagy csokoládégyűjtő akcióba kezdett.
A képviselő átadta adományát, s reméli a csokoládék az ünnepeket is édesebbé teszik, akiknek ez inkább keserű és szomorú. Elmondta továbbá, hogy kéri mindenkinek a segítségét, akinek lehetősége van bármilyen adományra, az vegyen részt hasonló akciókban, s külön a fiatalokat is megszólítva, hogy mutassanak ők is példát ebben. Emlékeztetett arra is, hogy a tegnapi nap jelentették be a városban a Fidelitas „Csillagszóró 2011” jótékonysági akcióját is, mellyel szintén próbálnak örömet okozni a rászorulóknak.
A csokiadományok leadhatóak  a Győr, Szigethy A. u. 109. szám alatt található Klubházban december 5-ig, hétfői napokon 8-18 óráig, keddtől csütörtökig 8-15:30 óráig.

KARÁCSONYFÁK ADYVÁROSBAN!

2011. november 27. 16:14

Adyvárosban három helyen is karácsonyi megvilágítással díszített fenyőfákkal találkozhatunk. Örvendetes, hogy ebből kettő természetes, igazán gyönyörű, élő fenyőfa az Ifjúság körúton, a harmadik pedig egy felállított karácsonyfa a Földes Gábor-és Kodály Zoltán utca találkozásánál, a Kuopio Parkban. Advent eljövetele alkalmából immár minden este karácsonyi hangulatot adnak a városrészben.

TÖBB, MINT 100 PARKOLÓHELY KERÜLT FELFESTÉSRE!

2011. november 22. 11:06

A közelmúltban került sor az Adyvároson áthaladó Ifjúság körút egy részén a parkolóhelyek felfestésére és további szabályozásokra útburkolati jelekkel, illetve az aszfaltburkolat egy részét is helyreállították az Útkezelő Szervezet kivitelezésében.

Nagy probléma volt, hogy sokéve nem került sor a parkolóknál a felfestésre, Radnóti Ákos önkormányzati képviselő intézkedésére az Ifjúság körút 66-76. és a 99-109. (tó mögötti nagy parkoló) számoknál több mint 100 parkolóhelyet festettek fel, így jelentősen javult a szabályos parkolások aránya. Továbbá sor került a parkolókban a kisebb útburkolati hibák kijavítására is, illetve nagy hangsúlyt helyeztek arra is, hogy a mozgássérült parkolóhelyek is jól láthatóan - a táblák mellett - legyenek felfestve a hulladékgyűjtő edényeknek kijelölt helyekkel együtt.

Ezenkívül az Ifjúság körúton, a tónál lévő parkolóból, a Bán Aladár utcából, a Barátság Parkból való kihajtásnál lévő kereszteződések is felfestésre kerültek, így beláthatóbbá váltak, s biztonságosabbá téve így a kihajtást a nagyforgalmú útra.

A közelmúltban került sor az Adyvároson áthaladó Ifjúság körút egy részén a parkolóhelyek felfestésére és további szabályozásokra útburkolati jelekkel, illetve az aszfaltburkolat egy részét is helyreállították az Útkezelő Szervezet kivitelezésében.
Nagy probléma volt, hogy sokéve nem került sor a parkolóknál a felfestésre, Radnóti Ákos önkormányzati képviselő intézkedésére az Ifjúság körút 66-76. és a 99-109. (tó mögötti nagy parkoló) számoknál több mint 100 parkolóhelyet festettek fel, így jelentősen javult a szabályos parkolások aránya. Továbbá sor került a parkolókban a kisebb útburkolati hibák kijavítására is, illetve nagy hangsúlyt helyeztek arra is, hogy a mozgássérült parkolóhelyek is jól láthatóan - a táblák mellett - legyenek felfestve a hulladékgyűjtő edényeknek kijelölt helyekkel együtt.
Ezenkívül az Ifjúság körúton, a tónál lévő parkolóból, a Bán Aladár utcából, a Barátság Parkból való kihajtásnál lévő kereszteződések is felfestésre kerültek, így beláthatóbbá váltak, s biztonságosabbá téve így a kihajtást a nagyforgalmú útra.

POZITÍV VÁLTOZÁS A BUSZMENETRENDBEN!

2011. november 18. 11:19

Újra megáll a kórház előtt a 23-as busz! Sokan kérték - különösen az idős, beteg utasok - korábban is Radnóti Ákos képviselőtől, hogy tegyen lépéseket a 23-as autóbusz útvonalával kapcsolatban, hogy újból megálljon a kórház előtt, illetve többen a jegyzőhöz is fordultak ilyen kéréssel. Örömmel számolhatunk be róla, hogy ismét a kórház előtt fog megállni az autóbusz!  A 23, 23A autóbuszjáratok mindkét irányban a Vasvári Pál utcában közlekednek. Emiatt nem érintik a Nádorvárosi köztemető – Szauter Ferenc utca, Praktiker áruház – Tihanyi Árpád út, adyvárosi tó – Tihanyi Árpád út, Ifjúság körút megállóhelyeket, helyettük a Vasvári Pál utca, kórház, főbejárat megállóhelyen állnak meg.

A Nádorvárosi köztemető kiszolgálása érdekében a 23, 23A járatok egy része 23B, 23AB jelzéssel, a Nagy Imre út – Szauter Ferenc utca – Szent Imre út útvonalon tér be a temetőhöz, munkanapokon a délelőtti időszakban, valamint hétvégén napközben. Az autóbuszok a Szent Imre út, Nádas Ernő utca megállóhelyen is megállnak, majd a 23, 23A járatokhoz hasonlóan érintik a kórház főbejáratát.

A 23, 23A autóbuszjáratok mindkét irányban a Vasvári Pál utcában közlekednek. Emiatt nem érintik a Nádorvárosi köztemető – Szauter Ferenc utca, Praktiker áruház – Tihanyi Árpád út, adyvárosi tó – Tihanyi Árpád út, Ifjúság körút megállóhelyeket, helyettük a Vasvári Pál utca, kórház, főbejárat megállóhelyen állnak meg.
A Nádorvárosi köztemető kiszolgálása érdekében a 23, 23A járatok egy része 23B, 23AB jelzéssel, a Nagy Imre út – Szauter Ferenc utca – Szent Imre út útvonalon tér be a temetőhöz, munkanapokon a délelőtti időszakban, valamint hétvégén napközben. Az autóbuszok a Szent Imre út, Nádas Ernő utca megállóhelyen is megállnak, majd a 23, 23A járatokhoz hasonlóan érintik a kórház főbejáratát.

KOSZORÚZÁSI ÜNNEPSÉG TÖRÖK ISTVÁN EMLÉKÉRE

2011. november 14. 11:03

Török Istvánra emlékezett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Történelmi Igazságtétel Bizottság Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete. A rendezvényen felszólalt Büki Lajos a Bizottság elnökségi tagja, városunk díszpolgára Török István egykori harcostársa és Radnóti Ákos önkormányzati képviselő is.

A képviselő hangsúlyozta ünnepi beszédében, hogy ne fordulhasson elő olyan még egyszer, hogy az igazságért, s többek között a fiatalokért való kiállásért mártírhalált kelljen halni, s kérte a forradalom még élő hőseit, hogy adják át tudásukat  a fiataloknak is, hogy minél többen magukévá tegyék 1956 eszméit és ismereteit. Kiemelte, hogy 56 hőseinek emlékezete napjainkban is minden nap velünk van, különösen Adyvárosban, ahol a hősök emlékét utcanevek is viselik, így Szigethy Attila, Földes Gábor, Tihanyi Árpád és Török István, viszont a jövő generációja számára is fontos, hogy méltón ünnepeljék mindig a forradalmat és megszerezzék a kellő ismereteket 1956-ról és az elnyomó kommunista diktatúra szörnyűségeiről, továbbá biztatta a jelen lévő fiatalokat is, hogy a következő megemlékezésen is találkozzanak, de minél többen.

T￶r￶k Istv£nra eml←kezett Gy￵r Megyei Jog V£ros ᅱnkorm£nyzata ←s a T￶rt←nelmi Igazs£gt←tel Bizotts£g Gy￵r-Moson-Sopron Megyei Szervezete. A rendezv←nyen felsz￳lalt Bki Lajos a Bizotts£g eln￶ks←gi tagja, v£rosunk d■szpolg£ra T￶r￶k Istv£n egykori harcost£rsa ←s Radn￳ti ￁kos ￶nkorm£nyzati k←pvisel￵ is.
A k←pvisel￵ hangslyozta nnepi besz←d←ben, hogy ne fordulhasson el￵ olyan m←g egyszer, hogy az igazs£g←rt, s t￶bbek k￶z￶tt a fiatalok←rt val￳ ki£ll£s←rt m£rt■rhal£lt kelljen halni, s k←rte a forradalom m←g ←l￵ h￵seit, hogy adj£k £t tud£sukat  a fiataloknak is, hogy min←l t￶bben maguk←v£ tegy←k 1956 eszm←it ←s ismereteit. Kiemelte, hogy 56 h￵seinek eml←kezete napjainkban is minden nap velnk van, kl￶n￶sen Adyv£rosban, ahol a h￵s￶k eml←k←t utcanevek is viselik, ■gy Szigethy Attila, F￶ldes G£bor, Tihanyi ￁rp£d ←s T￶r￶k Istv£n, viszont a j￶v￵ gener£ci￳ja sz£m£ra is fontos, hogy m←lt￳n nnepelj←k mindig a forradalmat ←s megszerezz←k a kell￵ ismereteket 1956-r￳l ←s az elnyom￳ kommunista diktatra sz￶rnys←geir￵l, tov£bb£ biztatta a jelen l←v￵ fiatalokat is, hogy a k￶vetkez￵ megeml←kez←sen is tal£lkozzanak, de min←l t￶bben.

ÚJ KERÍTÉST KAPOTT A VUK ÓVODA!

2011. november 12. 18:58

A napokban az Adyvárosi Főigazgatóság intézménye a VUK Tagóvoda új kerítést kapott. Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény finanszírozta beruházás, a 24 méter kerítéselem közel százezer forintért készült el.  Az óvoda új kerítésével - a korábbi elavult fémkerítés helyett  - így biztonságosabb és esztétikusabb környezetben várja az ovisokat ezután. Tavasszal elvégzik az esztétikai festést is a kerítésen, így még csinosabb lesz az udvar. A szépen rendezett területen az aktuális falevél-összegyűjtést is elvégezték időközben.

TÖRÖK ISTVÁNRA EMLÉKEZÜNK

2011. november 09. 12:32

RADNÓTI ÁKOS ALELNÖK LETT!

2011. november 07. 09:55

Hétvégén tisztújító választmányi ülést tartott a Fidelitas. Az elnöki tisztséget Mihalovics Péter országgyűlési képviselő, az Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztos, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke nyerte el. Radnóti Ákos a Fidelitas győri elnöke, a Fidesz önkormányzati képviselője pedig országos alelnök lett. A több mint 10.000 főből álló tagságú Fidelitas vezető tisztségeit 2 évre nyerték el. A rendezvényen részt vett és felszólalt Kövér László az országgyűlés elnöke és Wittner Mária 56-os szabadságharcos, országgyűlési képviselő is.

KOMFORTOSABB LESZ AZ ADYVÁROSI KUTYAFUTTATÓ TERÜLETE

2011. november 03. 12:31

Elkezdődött a munka az adyvárosi kutyafuttatónál a mai napon. A munkakezdésnél megjelent Radnóti Ákos képviselő és az Önkormányzat munkatársa is, majd a Győr-Szol dolgozói nekiálltak a terület rendezéséhez. Előzmény, hogy nyáron egyértelműen kijelölték a már régebb óta érvényben lévő rendeletnek megfelelően a pontos kutyafuttató területet, táblákat tettek ki, hogy látható legyen mindenki számára, majd ezt követően a kutyások és nem kutyások is további szabályozást, pontosítást kértek, fizikai lezárásokat és szerették volna, hogy még komfortosabb legyen a kutyafuttató rész is. Az önkormányzat lefolytatta a kutyatartók képviselőjével az egyeztetést, tisztázták a kutyatartók által generált felesleges hangulatkeltést (hiszen semmi új jogszabály nem született, egy régebbi önkormányzati rendeletnek megfelelően lettek tisztázva pontosan a határvonalak, nem vett el senki semmilyen területet, csupán a szabályok betartásának segítése indokolta a táblák kihelyezését, így is óriási a kutyafuttató területe) majd Borkai Zsolt polgármester támogatásával intézkedések születtek, s ennek köszönhetően a mai nap elkezd épülni egy kerítés, ami elválasztja a kutyafuttató területét a pihenőparktól, illetve a kutyásoknál kihelyezésre kerül 4 db pad és 4 db szemetes (ürülékgyűjtő is). Minden eszközkihelyezésnél figyelembe vették a kutyások kérését, bízva mindenki megelégedésére szolgál majd az intézkedés!

A KÖZLEKEDÉS BIZTONSÁGÁÉRT TÜKÖR KIHELYEZÉSE AZ IFJÚSÁG KRT.66.SZ.KERESZTEZŐDÉSNÉL

2011. november 02. 12:02

Újabb közlekedésbiztonságot javító tükör került kihelyezésre Radnóti Ákos választókörzetében. A Bán Aladár utca 16.sz. mellett ezúttal az Ifjúság körút 66.kereszteződésnél került kihelyezésre az Útkezelő Szervezet által. A képviselőt a lakosság kereste meg levélben, kérve a segítséget, mivel balesetveszélyes volt a kikanyarodás a parkolókból a nagy forgalmú utcára, nehezen belátható a kereszteződés, s ezt követően történtek meg a kivitelezések a közelmúltban. A környéken további közlekedési szabályozások is elkezdődtek, a parkolóhelyek felfestése, közúti szabályozások táblával, melyekről nemsokára beszámolunk.

KÖZGYŰLÉS-FELSZÓLALÁSOK ADYVÁROSÉRT

2011. október 28. 15:52

A Közgyűlésen többször is szór kért Radnóti Ákos képviselő az Adyvárost érintő ügyekben. Az E.On beszámolójával kapcsolatos kritikákat fogalmazta meg, majd az Égáz-Dégáz szolgáltatóhoz intézett kérdést az adyvárosi munkálatokhoz, végül az adyvárosi tározótóval kapcsolatban, mely nyertes pályázat esetén megújúlhat!

SIKERES A KAMIONOK ELŐZÉSÉNEK TILTÁSA, KEVESEBB A BALESET!

2011. október 17. 09:23

Jelentősen csökkent a kamionbalesetek száma a rájuk vonatkozó előzési tilalom év eleji bevezetése óta - közölte az ORFK és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A Fidelitas győri elnökeként Radnóti Ákos még 2009-ben kezdeményezte a kamionok előzésének betiltását. Az akkori kormány részéről azonban ellenállásba ütköztek, majd részben engedve a kérésnek bizonyos szakaszokon tiltva lett, de a teljes sikert a kormányváltás hozta meg. És látható, hogy eredményes volt a bevezetése, hiszen azóta kevesebb a baleset!

Idén az év első nyolc hónapjában 25,6 százalékkal kevesebb, 93 ilyen baleset történt, és 49 esetben okozta a tehergépjármű a balesetet, ami az előző évi adatokhoz képest csaknem 17 százalékos csökkenést jelent. 2011. január elseje óta a 7,5 tonnánál nagyobb megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikkal és vontatókkal reggel 6 és este 22 óra között tilos előzni az olyan autópálya- és autóútszakaszokon, amelyeken azonos irányban két forgalmi sáv van.

Jelentősen csökkent a kamionbalesetek száma a rájuk vonatkozó előzési tilalom év eleji bevezetése óta - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)
A Fidelitas győri elnökeként Radnóti Ákos még 2009-ben kezdeményezte a kamionok előzésének betiltását. Az akkori kormány részéről azonban ellenállásba ütköztek, majd részben engedve a kérésnek bizonyos szakaszokon tiltva lett, de a teljes sikert a kormányváltás hozta meg. És látható, hogy eredményes volt a bevezetése, hiszen azóta kevesebb a baleset!
Idén az év első nyolc hónapjában 25,6 százalékkal kevesebb, 93 ilyen baleset történt, és 49 esetben okozta a tehergépjármű a balesetet, ami az előző évi adatokhoz képest csaknem 17 százalékos csökkenést jelent.
2011. január elseje óta a 7,5 tonnánál nagyobb megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikkal és vontatókkal reggel 6 és este 22 óra között tilos előzni az olyan autópálya- és autóútszakaszokon, amelyeken azonos irányban két forgalmi sáv van.

VÁROSI ÜNNEPSÉG OKTÓBER 23-ÁN

2011. október 14. 10:35

Szeretettel várunk a városi október 23-i ünnepségekre minden kedves érdeklődőt!

09.30 óra Koszorúzás Szigethy Attila emlékmű  - Győr, Szent István út 5.

10.00 óra Koszorúzási ünnepség Golgota emlékmű - Bisinger sétány

09.30 óra Koszorúzás Szigethy Attila emlékmű  - Győr, Szent István út 5.
10.00 óra Koszorúzási ünnepség Golgota emlékmű - Bisinger sétány

LÁTOGATÁS A SZIVÁRVÁNY ÓVODÁBAN

2011. október 13. 11:49

Az Adyvárosi Főigazgatóság újabb intézményét, a Szivárvány Óvodát látogatta meg Radnóti Ákos önkormányzati képviselő. Az esemény során Csengeri Mária főigazgatóval megtekintették a komplex energetikai felújításon átesett intézményt, meglátogatták a csoportokat, illetve felmérték azt is, amit a jövőben lehetne majd fejleszteni, megvalósítani. Elmondható, hogy igazán üde színfolttal gazdagodott Adyváros a megszépült ovival, mellette pedig a szintén felújított Móra Iskolával.

SZÉP KÖRNYEZETÉRT DÍJ JANCSIFALUBAN!

2011. október 11. 15:53

A napokban zajlott le  "Szép környezet-jó közérzet" városi környezetszépítő verseny eredményhírdetése, mely során a 3.díjat a Jancsifaluban lakó Oth Jenőné nyerte meg a Téglavető utcában lévő családi házuk gondozott kertjével. A szakmai zsűri döntése nyomán 100.000 Ft kertészeti utalvány volt a díj.  Gratulálunk, hogy ilyen üde színfolttal gazdagítják választókörzetünket és bíztatunk mindenkit, hogy hasonlóan gyarapítsák igényesen környezetüket Adyvárosban és Jancsifaluban.

LÁTOGATÁS A MŰSZAKI ELLÁTÓ SZERVEZETNÉL

2011. október 10. 14:32

Látogatást tett Radnóti Ákos képviselő az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Műszaki Ellátó Szervezeténél. Az esemény során Szekeresné Dr.  Borbély Beáta vagyongazdálkodási igazgatóhelyettessel áttekintették a szervezet feladatait, gazdálkodását, terveit. A főbb feladatok közé tartozik a saját telephelyek, a bölcsödei intézményhálózat, a Hajléktalanokat Segítő Hálózat, Családsegítő Szolgálat, Anya-, Csecsemő és Gyeremekotthon, illetve a Főigazgatósági rendszerbe tartozó közoktatási intézmények karbantartása, felújítása, műszaki fenntartási feladatai. Közel 150 önálló épület összesítve, 30 fő szakmunkás létszámmal. Örömmel állapították meg, hogy a telephely is korszerűsödik és a közelben lévő Óvoda is ennek előnyeit fogja élvezni.

[1] 2  3  4  5  6