Rólam

Tisztelt Olvasó!

Köszönöm, hogy felkereste weblapom, engedje meg, hogy néhány szóban bemutatkozzak.


Győrben élek születésem óta, a főiskolai diplomámat is itt szereztem és egy utazási irodát veztek már több mint 10 éve. Talán hallott már politikai és közéleti tevékenységeimről, mivel 2007 óta a Fidelitas győri szervezetét irányítom, illetve az országos választmány alelnökeként is dolgozok valamint Győr város önkormányzatának bizottságaiban kezdtem el politikai-szakmai munkáimat. Továbbá Borkai Zsolt polgármester-és országgyűlési képviselő politikai munkatársa vagyok és 2010-től önkormányzati képviselő.


Szeretnék eddigi tevékenységemről néhány szót  megosztani Önnel az elmúlt évekről, melyek a kezdeményezésemre történtek:


Bevezettük Győrben a dohányzás tilalmát a játszótereken. A győri közgyűlés 100 százalékos támogatottság mellett fogadta el a rendeletet!
Később országos kampányt is indítottam, több más város átvette a győri kezdeményezést!


 

 

Kampányt indítottam a kamionok M1-es autópályán való előzésének tiltása érdekében, mivel sajnálatos balesetek - többek között győriek tragédiájával végződő is - történtek és sikerült több szakaszon is betiltani a rendkívül veszélyes műveletet a kezdeményezés hatására.


"Egyenes Beszéd" címmel fórumot indítottunk, melyet megtisztelt eddig részvételével Borkai Zsolt polgármester, Tarlós István Fidesz fővárosi frakcióvezető, Rogán Antal Budapest V.kerületi polgármester, Buzánszky Jenő az "Aranycsapat" tagja , Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, Török Gábor politológus, Pokorni Zoltán Fidesz alelnök.

 


Felemeltük a szavunkat akkor, amikor az MSZP-SZDSZ kormány megemelte az áfát, a táppénz 10 százalékát elvette, bevezette az ingatlanadót, a 65 év nyugdíjkorhatárt, megszűntette  a gáz-és távhő árkompenzációját a lakástámogatást, a "szocpolt", a 13. havi nyugdíjat, illetve a gyest és gyedet 2 évben maximálta, a családi pótlékot pedig befagyasztotta.

 

 

Hagyománnyá vált, hogy csapatommal minden évben Győr egyik részét megtisztítottuk a szeméttől és virágosítottuk és a későbbiekben is folytatjuk.

 

 

 

 

Kiálltunk a mozgássérültekért és internetes kampányt indítottunk a parkolásuk segítéséért, visszaszorítva az illegális, engedély nélküli parkolásokat. Továbbra is folytatjuk munkánkat a szabálytalanságok visszaszorításáért!

 

 

 


Minden év karácsonyakor felkeressük a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházat, ahol a gyermekeknek ajándékokkal kedveskedünk. Büszke vagyok rá, hogy egyedüli ifjúsági szervezetként kerültünk fel a kórház támogatói falára!

 


 

Az első híreket hallva a Győr-Budapest autóbuszközlekedés megszűntetését követően demonstrációt tartottunk a vonal megmaradásáért, melyet siker koronázott, hiszen továbbra is lehet busszal közlekedni Budapestre!


 

 

Jótékonysági akciónk keretében felkerestük 2010 tavaszán az áradások során károsult bőnyi családokat és adományokat adtunk át nekik.

 

 

 

 

 

Köszönöm, hogy megtisztelt a fentiek elolvasásával. Úgy gondolom, hogy hasonló intenzitással és elszántsággal, a társadalom minden tagjai iránt való kiállással és képviseletével tudnék tenni azért, hogy Adyváros-és Jancsifalu tovább szépüljön, bővüljön, biztonságosabb és élhetőbb legyen. Rajtam nem fog múlni, ne múljon Önön sem, számítok a támogatására!

Megosztás