TÖBB, MINT 100 PARKOLÓHELY KERÜLT FELFESTÉSRE!

2011. november 22. 11:06

A közelmúltban került sor az Adyvároson áthaladó Ifjúság körút egy részén a parkolóhelyek felfestésére és további szabályozásokra útburkolati jelekkel, illetve az aszfaltburkolat egy részét is helyreállították az Útkezelő Szervezet kivitelezésében.

Nagy probléma volt, hogy sokéve nem került sor a parkolóknál a felfestésre, Radnóti Ákos önkormányzati képviselő intézkedésére az Ifjúság körút 66-76. és a 99-109. (tó mögötti nagy parkoló) számoknál több mint 100 parkolóhelyet festettek fel, így jelentősen javult a szabályos parkolások aránya. Továbbá sor került a parkolókban a kisebb útburkolati hibák kijavítására is, illetve nagy hangsúlyt helyeztek arra is, hogy a mozgássérült parkolóhelyek is jól láthatóan - a táblák mellett - legyenek felfestve a hulladékgyűjtő edényeknek kijelölt helyekkel együtt.

Ezenkívül az Ifjúság körúton, a tónál lévő parkolóból, a Bán Aladár utcából, a Barátság Parkból való kihajtásnál lévő kereszteződések is felfestésre kerültek, így beláthatóbbá váltak, s biztonságosabbá téve így a kihajtást a nagyforgalmú útra.

A közelmúltban került sor az Adyvároson áthaladó Ifjúság körút egy részén a parkolóhelyek felfestésére és további szabályozásokra útburkolati jelekkel, illetve az aszfaltburkolat egy részét is helyreállították az Útkezelő Szervezet kivitelezésében.
Nagy probléma volt, hogy sokéve nem került sor a parkolóknál a felfestésre, Radnóti Ákos önkormányzati képviselő intézkedésére az Ifjúság körút 66-76. és a 99-109. (tó mögötti nagy parkoló) számoknál több mint 100 parkolóhelyet festettek fel, így jelentősen javult a szabályos parkolások aránya. Továbbá sor került a parkolókban a kisebb útburkolati hibák kijavítására is, illetve nagy hangsúlyt helyeztek arra is, hogy a mozgássérült parkolóhelyek is jól láthatóan - a táblák mellett - legyenek felfestve a hulladékgyűjtő edényeknek kijelölt helyekkel együtt.
Ezenkívül az Ifjúság körúton, a tónál lévő parkolóból, a Bán Aladár utcából, a Barátság Parkból való kihajtásnál lévő kereszteződések is felfestésre kerültek, így beláthatóbbá váltak, s biztonságosabbá téve így a kihajtást a nagyforgalmú útra


 

 

Ifjúság körút parkolóhely-és egyéb útburkolati jelek felfestése 2011.11.22.

Megosztás