SZÁZ ÚJ SZEMETESKUKA ADYVÁROSBAN, JANCSIFALUBAN!

2012. június 13. 15:51

Adyváros és Jancsifalu területén, Radnóti Ákos önkormányzati képviselő 7.számú választókörzetében 100 db utcai hulladékgyűjtő került kihelyezésre a napokban, az utolsó darabok a sajtó jelenlétben mai napon a Szigethy Attila út 105-107. házszámnál.
A képviselő választási ígéretei között szerepelt, hogy nagy hangsúlyt kap a köztisztaság, ennek keretében remélhető, hogy még kevesebb szemét lesz a környéken, mivel most már minden belátható távolságban lesz szemeteskuka, így a feltételek adottak, hogy a célt a tisztaság területén el lehessen érni.
Elmondta, hogy ehhez kéri a lakosság segítségét is, hiszen felelős magatartásra van szükség az itt élők és a körzetbe járók részéről is, hogy ha már a feltételek meg vannak teremtve, akkor használják is ki és ne az utcán, a járdán gyűljön a szemét, s ebben kéri a segítségüket, együttműködésüket.
Az alábbi helyszíneken lettek kihelyezve az új kukák:
Szigethy A. u. 15 db
Szabolcska u. 15 db
Bán Aladár u. 16 db
Ifjúság krt. 21 db
Földes G u. 10 db
Kodály Z. u. 7 db
Tihanyi Á. u. 11 db
Téglavető u. 1 db
Ipar u. 84-102.sz. 1  db
Körkemence u. 3 db
A cél, hogy  Adyváros még tisztább legyen, még kevesebb utcai szemetelés legyen, hiszen a városrész így is a legtisztábbnak számít a városban a 2011-es ”szemetelés”-zugszemét tájékoztató statisztikai adatok, leadott kg alapján, mely  a legutóbbi közgyűlésen is téma volt a napirendi pontoknál. Cél, hogy a minél kevesebb zugszemét mellett minél kevesebb utcai egyéb szemét legyen, s a körzet továbbra is megmaradjon így a város legtisztább területének 2011-hez hasonlóan 2012-ben is.
Radnóti Ákos elmondta, látható, amióta pár napja kint vannak a kukák, hogy használva vannak, s még kevesebb a szemét, s örül neki, mert valószínűsíthető, hogy ezek nagy része az utcán végezte volna, s amennyiben szükség lesz újabb kukák kihelyezésére, ha kell,  akkor további ilyen program fog indulni.

Sajtótájékoztató video >>>

100 új szemeteskuka Adyvárosban 2012.06.13.

Megosztás