„SZÉP KÖRNYEZET – JÓ KÖZÉRZET” VERSENY- ADYVÁROSI DÍJAZOTT

2012. október 01. 12:45

Hatodik alkalommal adta át a győri önkormányzat a „Szép környezet – Jó közérzet” helyi környezetszépítő verseny nyertesinek a díjakat. Cél, hogy a győri polgárok még nagyobb részt vállaljanak közvetlen környezetük ápolásából és a környezet és természetvédelmi szemléletformálás, a lakosság motiválása arra, hogy tisztán és rendezetten tartsa közvetlen környezetét.

A szakemberekből álló szemlebizottság a nyár folyamán látogatta meg a jelentkezőket, s ezt követően örömmel számolhatunk be arról, hogy a 3 díjazott közül a második helyezést érte el Ifjúság krt. 13-15-17. Társasház, mely 200.000 forintos utalvánnyal gazdagodott. Szalay Mihályné közös képviselő és lakótársai évek óta sokat tesznek a környezet megszépítéséért, gyarapodásáért, így most a megnyert díjjal is tovább szépülhet a környékük. A helyezettek jogosultságot szereztek a „Szép környezet – Jó közérzet 2012” tábla kihelyezésére is.

Megosztás