KÖZGYŰLÉSI FELSZÓLALÁSOK

2013. február 25. 18:04

Több témában is felszólalt Radnóti Ákos önkormányzati képviselő a legutóbbi közgyűlésen. Kérdést intézett Truka Istvánhoz, a Közterület-Felügyelet intézményvezetőjéhez, akinek megköszönte az ő és munkatársai eddigi tevékenységét, másrészt segítséget kért, hogy a Barátság Parknál gyakoribb ellenőrzéseket tartsanak a szabálytalanságok visszaszorítása érdekében, mivel most is sok ilyen lakossági bejelentést kap, pedig egyértelműen ki lettek táblázva a tiltások, oszlopozás is történt, illetve parkolóhely-felfestések is, így minden adott a szabályos parkolás betartásához, s nem elfogadható, hogy sok sportolni vágyó nem képes 1-2 percet gyalogolni, amennyiben közvetlenül helyben nincs hely, akkor adott lenne sok-sok parkolóhely a szemben lévő házak mögötti nagyméretű parkolókban.

A másik kérés is szintén lakossági bejelentés alapján, s a kutyafuttatással kapcsolatos volt, mely szerint a képviselő kérte, hogy rendszeresen ellenőrizzék, hogy a kijelölt - amúgy rendkívül nagyméretű, hiszen az Ifjúság körút elejétől a tóig tart - területen szabályos-e a kutyafuttatás, nem zajlik-e azon kívül, illetve az ezzel kapcsolatos köztisztasági ellenőrzéseket is gyakrabban, mivel sok kutyatartó nem tartja be ezeket, noha van ilyen gyűjtő is a területen.

Az intézményvezető ígéretet tett rá, hogy a Barátság Park ellenőrzésére odafigyelnek még jobban, illetve a kutyafuttatás-köztisztaság kérdésre is, noha megjegyezte nem egyszerű, mert ha a kutyatulajdonos meglátja az ellenőröket, akkor egyből jogkövetővé válnak az állampolgárok, s a tettenérésre rövid időkeret van, hogy megvalósuljon a köztisztasági ügyben...

A másik hozzászólás Győr város költségvetéséről szólt, s a képviselő ismertette az általa vezetett pénzügyi bizottság álláspontját róla.

 

Megosztás