VIRÁGÜLTETÉS A KUOPIO PARKNÁL

2013. október 24. 14:38

A Fidelitas Győri Szervezete virágokkal ültette be az adyvárosi Kuopio Park sarkát, a tábla melletti területet. Radnóti Ákos elnök elmondta, hogy korábban is voltak ilyen akciók, amikor virágosítással szépítettek meg területeket, illetve nemrég a környéken 10 zsáknyi szemetet is összeszedtek tagjaikkal. Hozzátette, hogy a környék jelentősen megszépült az utóbbi egy évben, hiszen újra működik a szökőkút, új padok vannak kint, szemetesek kerültek ki, sőt a parkban térfigyelő kamera is működik, továbbá a szomszédos körforgalom is be-illetve körbe lett ültetve növényekkel, de ezzel a közel 200 db árvácskával még szebbé és színesebbé tudták tenni a környezetet. A fiatalok az ültetés során sok bátorító szót kaptak az arra járóktól, hogy folytassák a hasonló akciókat a későbbiekben is, de volt, aki javasolt még további területeket rendbetételre, de volt, aki akart segíteni az ültetésben is.

 


 

 

Virágültetés Kuopio Park 2013.10.22.

Megosztás