ÚJABB GYŐRBIKE ÁLLOMÁS ADYVÁROSBAN!

2016. október 19. 08:12

Tavaly óta üzemel a GyőrBike rendszer városunkban. idén 4 új állomással bővült a kiszolgálás, melyből az egyik Adyvárosba, a Kuopio Park sarkához, a körforgalomnál lévő volt Thüringia tömb elé került. Talán a városrész egyik legforgalmasabb helye, hiszen posta, üzletek, iskolák vannak a környéken, s nemrég megépített kerékpárutak is. Radnóti Ákos alpolgármester az átadón elmondta, a cél az, hogy minél többen kerékpározzanak, itt Adyvárosban is, ezért épült ez az újabb állomás. Az új helyekre ráadásul teszt jelleggel elektromos kerékpárt is helyeztek ki, hogy akinek nehezebb a tekerés, azok kényelmesen tudnak ezzel majd menni, s remélhetőleg több korosztály is bekapcsolódik a bicajozásba. A körzet képviselőjeként is hozzátette, hogy a Barátság Park is elérhető GyőrBike-kal, s az további új helyszínek közül az Aqua Uszoda és a Győr-Szol Orgona úti ügyfélszolgálata is.

 

GyőrBike állomás átadás Adyvárosban 2016.10.17.

Megosztás