Hírek

PARKOSÍTÁS AZ IFJÚSÁG KÖRÚT 38-NÁL

2014. május 29. 12:02

Az Ifjúság körút 38-nál lévő társasház lakói keresték meg Radnóti Ákos önkormányzati képviselőt, hogy a ház körüli zöldövezet rendezésében, parkosításában segítsen. A képviselő segítségével szépen körbe lett ültetve aranyvesszővel, mályvacserjével, bazsarózsával és cserjés pimpóval a kis sarok rész, bízva, hogy nemsokára a növények kivirágozva még szebben fognak mutatni. A lakók vállalták a növények gondozását. Radnóti Ákos elmondta, hogy szívesen támogat ilyen jellegű kéréseket már sokadszor is, viszont nyilván mindenhol nem valósulhat ez meg, hogyha a társasház lakói nem működnek közre abban, hogy utána gondozzák a környezetet, hiszen ezeknek a fenntartására a városnak nem feladata, s ami a feladata, a közparkok és közterületek gondozása és ápolása azoknak gondosan eleget is tesz. Azért hangsúlyozta ezt, mivel a növények telepítésekor is elhangoztak olyanok, amikor a szomszédos ablakokból kiabáltak le a lakók, hogy az ablakuk előtt lévő (nem köz)területeket is gazolják ki, tegyék rendbe, stb, ami egyáltalán nem az önkormányzat hatásköre, társasházi feladat lenne... de szívesen segít a város, ahol tud, ha megfelelő az együttműködésre való hajlam. A képviselő hozzátette, hogy tavaly egy új pad is kikerült ide, a házsornál pedig még 5 pad cseréje van betervezve, ami idén szintén megvalósul majd minden bejárat előtt ősz végén.

KÉPVISELŐI PADFESTÉS!

2014. május 23. 12:38

A Fidelitas győri csapata 75 padot festett le Adyvárosban és Jancsifaluban. Radnóti Ákos a Fidelitas győri elnöke – egyben a körzet önkormányzati képviselője – elmondta, hogy örömmel vesznek részt a városrészek csinosításában már évek óta a fiatalokkal, hiszen korábban is volt rendszeres szemétszedési akciójuk, játszótér-festésük, virágültetésük, s hasonlóakat folytatni fognak. A padok megérettek a festésre, hiszen a körzetben található padok fele arra szorult, viszont sok új pad is kikerült az utóbbi években, csaknem, száz, amik ezt még nem igényelték. Hozzátette, hogy festés közben sok lakó lejött hozzájuk, megköszönte a munkákat, sőt javasoltak újabb, festésre váró padokat is, s szívesen eleget tettek ennek a kéréseknek is. A padok többnyire a hagyományos színeket kapták, de egy helyen, az Ifjúság körút-Kodály Z.út közötti játszótéren, zöld-fehérre festettek 4 padot, jelzés értéküként , hogy büszkék az ETO-ra a fiatalok és, különösen a kézilabdások teljesítményére. Radnóti Ákos elmondta, hogy hasonlóakat folytatják majd, s köszöni a Győr-Szol segítségét is a munkák előkészítésében.

A Fidelitas győri csapata 75 padot festett le Adyvárosban és Jancsifaluban. Radnóti Ákos a Fidelitas győri elnöke – egyben a körzet önkormányzati képviselője – elmondta, hogy örömmel vesznek részt a városrészek csinosításában már évek óta a fiatalokkal, hiszen korábban is volt rendszeres szemétszedési akciójuk, játszótér-festésük, virágültetésük, s hasonlóakat folytatni fognak.
A padok megérettek a festésre, hiszen a körzetben található padok fele festésre szorult, viszont sok új pad is kikerült az utóbbi években, csaknem, száz, amik ezt még nem igényelték. Hozzátette, hogy festés közben sok lakó lejött hozzájuk, megköszönte a munkákat, sőt javasoltak újabb, festésre várópadokat is, s szívesen eleget tettek ennek a kéréseknek is. A padok többnyire a hagyományos színeket kapták, de egy helyen, az Ifjúság körút-Kodály Z.út közötti játszótéren, zöld-fehérre festettek 4 padot, jelzés értéküként , hogy büszkék az ETO-ra a fiatalok és, különösen a kézilabdások teljesítményére. Radnóti Ákos elmondta, hogy hasonlóakat folytatják majd, s köszöni a Győr-Szol segítségét is a munkák előkészítésében.

TOVÁBB SZÉPÜLT A KUOPIO PARK!

2014. május 20. 16:05

Átadták a megszépített Kuopio parkot! Radnóti Ákos önkormányzati képviselő elmondta, hogy második ütemben fejlesztették a park legelejét, hiszen tavaly felújították a 15 évig nem működő szökőkutat és kicserélték az elavult padokat, fákat is ültettek és az ivókutat is felújították, térkővel körbe építették, most sor került további fejlesztésekre. A képviselő elmondta, hogy cél volt, hogy olyan pihenőhelyet alakítsanak ki, ami minden pihenni vágyónak kikapcsolódást nyújt és esztétikailag is egyedi legyen, így került sor 10 db kockára nyírt gyertyánfa beültetésére, ami eddig nem volt a városban és már az ültetés is nagy közönséget kapott a lakóktól, elégedettségüket kifejezve. A fák körül 10 db gömb formájú buxust is elhelyeztek, így igazán egyedivé vált a tér ezen része. A park másik felén, pedig a gyeprácsos, természetes járda körül 10 db oszlopos tölgyet ültettek el, így egy fákkal övezett sétányt alakítottak ki. Radnóti Ákos hozzátette, hogy két virágágyast is elültettek, hogy a zöld mellett színes részek is legyenek a parkban, illetve a pihenni vágyóknak újabb padokat tettek ki és szemeteskukák is kikerültek a tisztaság megőrzése érdekében. Külön hangsúlyozta, hogy a park ezen részén térfigyelő kamera került kiépítésre, hogy megőrizzék az értékeket és a környék közbiztonsága is erősödjön.

Átadták a megszépített Kuopio parkot! Radnóti Ákos önkormányzati képviselő elmondta, hogy második ütemben fejlesztették a park legelejét, hiszen tavaly felújították a 15 évig nem működő szökőkutat és kicserélték az elavult padokat, fákat is ültettek és az ivókutat is felújították, térkővel körbe építették, most sor került további fejlesztésekre. A képviselő elmondta, hogy cél volt, hogy olyan pihenőhelyet alakítsanak ki, ami minden pihenni vágyónak kikapcsolódást nyújt és esztétikailag is egyedi legyen, így került sor 10 db kockára nyírt gyertyánfa beültetésére, ami eddig nem volt a városban és már az ültetés is nagy közönséget kapott a lakóktól, elégedettségüket kifejezve. A fák körül 10 db gömb formájú buxust is elhelyeztek, így igazán egyedivé vált a tér ezen része. A park másik felén, pedig a gyeprácsos, természetes járda körül 10 db oszlopos tölgyet ültettek el, így egy fákkal övezett sétányt alakítottak ki. Radnóti Ákos hozzátette, hogy két virágágyast is elültettek, hogy a zöld mellett színes részek is legyenek a parkban, illetve a pihenni vágyóknak újabb padokat tettek ki és szemeteskukák is kikerültek a tisztaság megőrzése érdekében. Külön hangsúlyozta, hogy a park ezen részén térfigyelő kamera került kiépítésre, hogy megőrizzék az értékeket és a környék közbiztonsága is erősödjön. A képviselő hozzátette, hogy a Kuopio Park, a szomszédos körforgalommal, aminek területe és a környéke is szintén beültetésre került növényekkel, illetve a Kodály Z.út legeleje, ahol korábban alakítottak ki zöldövezetet és közösségi teret teljesen megváltoztatta az utca zöldterületeinek minőségét és cél, hogy a továbbiakban is fejleszthessék ezeket. Elmondta, hogy a szomszédban lévő, volt ”Thüringia” tömb és az előtte lévő buszmegállóknál is beültették a kőládákat kannavirágokkal és az ott lévő kis ülőpadokat is rendbe tették, így a környék igazán szépen megújult!
Szabó Erik Adyváros másik részének képviselője elmondta, hogy a Kuopio park többi részének fejlesztése is folyamatban van, hiszen a park mellett elkészült körforgalom már tavaly megváltoztatta az utcaképet, s növényzettel is be-és körbe is lett ültetve, illetve a park túlsó részén pedig parkolóhely-fejlesztés is lesz, ahol most sáros, rendezetlen környezet van méh. Hozzátette, hogy igazán európai szintű fejlesztés valósult meg és reméli az értékek megőrzésre is kerülnek.
Janák Emil a Győr-Szol Zrt. igazgatója elmondta, hogy társaságuk végezte el a kivitelezést a képviselői felkérés és ötleteik alapján, s ezt követően is vállalják a terület rendben tartását, a növényzet öntözését, a szökőkút üzemeltetését és a köztisztaság biztosítását.

SZABOLCSKA UTCA JÁRDAJAVÍTÁSOK

2014. május 13. 15:07

A Szabolcska utcában több helyen sor került kátyúzásokra nemrég, de két helyen járdajavításra is. A Szabolcska u.-Körkemence u. sarkánál a járdát akadálymentesítették, így a mozgássérültek és babakocsit tolók is könnyebben át tudnak kelni, illetve vele szemben, a Speciális Szakiskolánál a gyommal benőtt, hiányos járda is új burkolatot kapott. Radnóti Ákos elmondta, hogy a Szabolcska utcában az elmúlt években sor került a közvilágítás teljes cseréjére, felfestették a parkolóhelyeket, a házak közti murvás parkolókat felújították és átadtak egy új zebrát is, a szomszédos játszóteret körbekerítették-és sor került a házak között további járdajavításokra és oszlopozásokra is.

IVÓKÚT TOVÁBBI FELÚJÍTÁSA

2014. május 07. 15:15

További felújításon esett át a Kodály Z.úti Rendőrség mögötti ivókút, mely a közeli sok játszótérre járók szomját enyhíti. 2011-ben, sok éve működésképtelen kutak lettek felújítva két helyen is(itt, illetve az Ifjúság krt.47.számnál), továbbá át lett adva egy új is a Bán A.úti új játszótérnél, tavaly pedig a Kuopio parki lett rendbe téve. Itt, miután két éve fel lett újítva sok probléma akadt, hogy elfolyik a víz, ezért most térkővel-és vízelvezetéssel lett megoldva a probléma. Így most már 4 helyen is működő ivókút van Adyvárosban.

TOVÁBB FOLYTATÓDIK AZ ADYVÁROSI TÓ FEJLESZTÉSE!

2014. április 30. 15:17

Tovább folytatódik az adyvárosi I.sz.tározótó és környezetének a megújítása. Radnóti Ákos önkormányzati képviselő elmondta, hogy 2011-ben a tó végig körbe volt nőve náddal, nem lehetett átlátni az egyik partról a másikra, a felgyűlt iszap miatt a környéken elviselhetetlen bűz volt és mindössze 2 pad volt kint, mely problémákat már tavaly orvosoltak a tó 60 millió forintos kotrásából, a környezetének első lépcsőben történő rendezésével, padok és fák kihelyezésével. Most a tó körüli rossz állapotú aszfaltos sétány térkövet kap, a megközelítő földes utak is szilárd burkolatot, illetve a közvilágítás is kicserélésre kerül új külsejű-és energiatakarékos lámpákkal. Továbbá kihelyeznek 15 padot, 12 szemeteskukát, 10 db fát, 30 db virágládát, s természetesen a tóba a már megszokott szökőkutat is. A sétány két bejáratánál rózsalugast is elhelyeznek. Újdonság lesz, hogy kialakítanak egy Győrben még nem látott olyan kis közösségi teret, ahol egyedi, kőből készült nagyméretű ülőkövek lesznek kihelyezve és köré egy 1000 db színes kockából álló köztéri installáció, amin mindenféle üzenetet, képet lehet megalkotni, s mely környezet vonzó lesz minden korosztály számára a kikapcsolódásra. A tervezett átadás június eleje.

SZÉP KÖRNYEZET – JÓ KÖZÉRZET IDÉN IS!

2014. április 30. 13:01

Idén is meghirdeti a győri önkormányzat a Szép környezet – Jó közérzet helyi környezetszépítő versenyt. A versenybe családi ház, illetve Társasház, Lakásszövetkezeti lakótömb kategóriákban lehet nevezni május 25-ig. A társasházak, lakásszövetkezeti lakótömbök esetében egy háztömb vagy legalább két lépcsőház lakóinak összefogása szükséges a jelentkezéshez. Korábban is voltak sikeres adyvárosi-és jancsifalusi pályázatok, bízunk benne idén is sokan érnek el eredményt!

KÁTYÚZÁSOK ADYVÁROSBAN

2014. április 22. 11:13

Több helyen sort került kátyúzásokra Adyvárosban a napokban. Radnóti Ákos képviselő több helyről is jelezte a problémákat az Útkezelő Szervezetnek, s ezt követően sikerült orvosolni a gondokat a Barátság Park melletti szervízúton, a Földes G., Szabolcska, Ifjúság krt-és Ipar utcában is.

VÁROSRÉSZ TÁBLÁK ÁTADÁSA

2014. április 17. 13:50

Városrész táblákat adtak át négy helyszínen Adyvárosban, a Barátság Parknál, a Kodály Zoltán utcai körforgalomnál, az adyvárosi tónál és a Tihanyi Árpád út-Földes Gábor utcai körforgalomnál. Radnóti Ákos önkormányzati képviselő elmondta, hogy az utóbbi időkben rendkívül sok fejlesztés történt Adyvárosban, s egyre többen kedvelik a városrészt, s úgy gondolták, hogy ezekkel a táblákkal is erősítik a helyi lokálpatriotizmust. Hozzátette, hogy a fejlesztések idén is folytatódnak, hiszen az a cél, hogy még élhetőbb legyen a városrész. Szabó Erik képviselő elmondta, hogy a Kuopio park melletti körforgalomban kétoldalú táblát helyeztek el, így minden oldalról látható, a körforgalom azon kívül, hogy nagyon hasznos-és jól bevált, idén már átesett a tavaszi virágültetésen is és most egy újabb, látványos elemmel gazdagodott.

ÚJRA GYERE ÉS JÁTSSZ A BARÁTSÁG PARKBAN!

2014. április 16. 12:06

Idén is keddi és csütörtöki napokon vár mindenkit szervezett játékokra a Barátság Parkban 16 órától a Családsegítő Szolgálat. Tavaly is sokan vettek részt a programon, idén is bátran jöjjenek a fiatalok kikapcsolódni, ahol nevelő felügyeletével lehet sportolni, focizni, kosarazni, illetve egyéb társas játékokat játszani. Rossz idő esetén pedig a szomszédban, a Szigethy A.107.sz. alatti épületben várnak mindenkit. Radnóti Ákos önkormányzati képviselő szerint fontos, hogy minél több fiatal jöjjön sportolni, s a kiváló adottságokkal rendelkező Barátság Parkban minél több szervezett programot biztosítsunk számukra. Hozzátette, a Barátság parkon túl az egész városrész sok lehetőséget tartogat az ilyen irányú kikapcsolódásra. Adyvárosban több sportpálya és sok játszótér megújult, ahol biztonságban kikapcsolódhatnak a fiatalok. Majd maga is beállt a fiatalokkal streetballt játszani.

NEGYVEN ÉVES A SZIVÁRVÁNY ÓVODA

2014. április 14. 10:18

Negyven éves fennállását ünnepelte az adyvárosi Szivárvány Óvoda. Radnóti Ákos képviselő az ünnepségen elmondta, hogy kiváló nevelő munka zajlik az intézményben, melyhez az önkormányzat megad minden támogatást, hiszen az épület 2 éve komplex energetikai felújításon esett át és kívülről is újjászületett, továbbá tavaly egy új Ovi-Foci műfüves pályával is gazdagodott. A képviselő hozzátette, hogy az intézmény környékén is folyamatos a fejlődés, így minden adyvárosi számára láthatóak a kedvező változások és a felnőttek és gyerekek is egyaránt nyertesei ezeknek. Ezt követően a gyerekek egy igazán jókedvű-és színvonalas előadást tartottak a vendégeknek.

BIZTONSÁGOSABB KERÉKPÁROZÁSÉRT

2014. április 10. 09:54

Tavaly adták át az Ifjúság körút mindkét oldalán az új kerékpárutat és járdát, illetve a Barátság Parknál és a Móra Iskolánál két új kerékpártárolót. Most kikerültek a közlekedési táblákra sárga színű, fényvisszaverő csíkok is, hogy sötétben a kerékpárosok biztonságosabban tudjanak közlekedni.

ÚJ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK ADYVÁROSBAN

2014. április 09. 15:23

Az április 6-i országgyűlési választás a Fidesz-Kdnp győzelmét hozta, így Adyvárosban is nagyarányú győzelmet aratott a két új képviselő Simon Róbert Balázs és Kara Ákos. Radnóti Ákos képviselő köszöni az adyvárosiaknak, hogy támogatták az elmúlt 4 év megkezdett munkájának a folytatását és megköszöni Borkai Zsolt polgármesternek és Szakács Imrének - akik eddig a parlamenti képviselők voltak a városban - az eredményes munkájukat, hiszen polgármester úr országgyűlési képviselőként is rendkívül sokat dolgozott a városért és Adyvárosért is, mely munkát most polgármesterként továbbra is folytat. Egyúttal jó munkát kíván az új két képviselőnek és kéri őket, hogy hasonló intenzitással támogassák Adyvárost.

KÖZGYŰLÉSI FELSZÓLALÁSOK A KÖZBIZTONSÁGÉRT ÉS A RENDÉRT

2014. március 28. 10:59

A legutóbbi közgyűlésen került sor a Győri Rendőrkapitányság és a Közterület-Felügyelet beszámolójára. Radnóti Ákos képviselő megköszönte Horváth Csaba kapitánynak és Truka István intézményveztőnek az elvégzett feladatokat és felszólalásában elmondta a kéréseit, melyeket a következő oldalon olvashatnak.

FIATALOK A FIDESZ MELLETT

2014. március 19. 18:26

Közös sajtótájékoztatót tartott a Fidelitas Gyõri Szervezete, illetve Simon Róbert Balázs és Kara Ákos, a Fidesz-KDNP országgyûlési képviselõjelöltjei. Radnóti Ákos, a szervezet gyõri elnöke elmondta, hogy aktívan támogatják a képviselõ-jelölteket a kampányban, aláírásgyûjtéssel, utcai jelenléttel, s nagyon sok fiatalt szólítanak meg közben, biztatva õket, hogy menjenek el szavazni április 6-án és szavazzanak amellett, hogy a megkezdett munka folytatódjon. Egyúttal megköszönte Borkai Zsoltnak és Szakács Imrének az eddig országgyûlési képviselõi munkáját is.

Megnézem videón>>>

 

KÖZTISZTASÁGÉRT TÁBLÁK

2014. március 13. 13:54

Három darab nagyméretű figyelemfelhívó táblát helyzetek ki a napokban Adyvárosban a köztisztaság védelme érdekében. Radnóti Ákos önkormányzati képviselő elmondta, hogy sok lakossági kérést kap, melyben jelzik, hogy több intézkedés történjen a minél nagyobb köztisztaságért. Szemetelés, kutyapiszok témákban érkezik a legtöbb bejelentés, mivel nagyméretű kutyafuttató van az Ifjúság körút mögött és sokan nem tartják tiszteletben az elvárt kultúrált magatartást. De sok rongálás is történt a felújított játszótereknél, focipályáknál, zöldterületen is. Ezért az adyvárosi tó-és a Szauter u. melletti sportpályáknál, illetve a Bán Aladár u.melletti játszótérnél kerültek kihelyezésre ezek a táblák, melyben felhívják a figyelmet a köztisztaság betartására és a közös értékek megőrzésére, mivel rongálás esetén a helyreállításhoz szükséges forrást lehetne új dolgokra is költeni, illetve bírságolható a szemetelés, a kutyatartás nem megfelelő betartása és a károkozás is. A képviselő hozzátette, hogy az elmúlt 3 évben 120 új szemeteskuka került ki a környékre és lomtalanítás is volt és lesz is idén, hogy minél tisztább legyen Adyváros, továbbá a Közterület-felügyelet és a Rendőrség közreműködésével, a kiépült kamerarendszer segítségével is igyekeznek ellenőrizéseket lefolytatni. Bízik benne-tette hozzá, hogy a táblák kikerülése, figyelemfelhívó jellege, nevelő célzata is hozzájárul ahhoz, hogy továbbra is Adyváros maradjon az egyik legtisztább városrész.

TOVÁBBI PANELFELÚJÍTÁSOK

2014. március 12. 09:24

Folytatódnak a panelfelújítások! Adyvárosban tartott sajtótájákoztatót Borkai Zsolt polgármester Simon Róbert Balázs és Kara Ákos országgyűlési képviselő-jelöltekkel. A helyszín, a Szigethy Attila út 97-107., ahol a közel 200 lakásos ház több, mint 300 millió Ft-ból fog megújulni! Ez lesz már az 6. nyertes panelház-tömb, ami 2010 óta lévő ciklusban fel lesz újítva Radnóti Ákos önkormányzati képvislő körzetében!

CSATLAKOZÁS A CSAPATHOZ

2014. február 03. 14:26

Aki szeretne részt venni a kampányban, szeretné támogatni azt, hogy a Fidesz-kormányzás megmaradjon, szeretné, ha továbbra is Fideszes országgyűlési képviselői legyenek Győrnek és szeretne segíteni Radnóti Ákos önkormányzati képviselőnek, akkor örömmel várjuk a jelentkezését itt, e-mailben>>>. Várunk minden segítséget, hogy továbbra is jó irányba menjenek az ország dolgai és városunk is tovább fejlődhessen, legyen az szórólapozás, standolás, plakátolás, ajánlás-gyűjtés, stb. Fiatal segítőket meg örömmel lát a képviselő a Fidelitas csapatában 14-35 éves kor között, online jelentkezés a Fidelitasba itt>>>

FAÜLTETÉSEK ADYVÁROBAN

2013. december 20. 13:41

Az utóbbi időkben 17 db fa lett kiültetve Adyvárosban Radnóti Ákos választókörzetében. Leginkább novemberben, a fagyok közeledtével volt célszerű ezt a munkát elvégezni, mivel a szakemberek szerint erre a legalkalmasabb időszak, a lombhullás utáni, mert ilyenkor a fák nyugalmi állapotban vannak, de volt még korábbi ültetés is idén. 2 juhar és 2 lucfenyő a Barátság Parkba, 3 fűzfa az adyvárosi tóhoz, 2 fűzfa az Ifjúság krt 66. és 70. elé, 1 hársfa a Szabolcska u.19-nél, 2 hársfa a Szabolcska u. - Török I. játszótérre került ki, míg korábban 5 db fa a Kuopio park szökőkútja köré.

VÁLTOZOTT A BUSZMENETREND, KEDVEZŐBB ADYVÁROSI JÁRATOK!

2013. december 18. 18:01

Megváltozott több helyen is a buszmenetrend! Radnóti Ákos önkormányzati képviselő elmondta, hogy lakossági fórumon vetették fel többen is neki, hogy módosítsanak az őket érintő járatokon, s közbenjárására sikerült olyan megoldást találniuk, ami nem jár pluszköltséggel a városnak, viszont dinamikusabb közlekedést hozott. Radnóti Ákos részletezte, a 23-as számú járat menetrendjét például úgy módosították több, mint 10 esetben, hogy plusz járat jár a kora reggeli és a délutáni órákban. Ezzel a megoldással az iskolába, munkába járóknak is megkönnyítették a közlekedését, illetve azokét az idősekét is, akik a kórházba szeretnének eljutni, valamint a 32, 34, 36 járatok esetében pedig el lett törölve a fel- és leszállási korlátozás, így igénybe lehet venni nádorvárosi- és adyvárosi úticélokra is, különösen a kórház esetében. A sajtótájékoztatón Dr. Somogyi Tivadar kifejtette, a tavalyi kényszerű kilométer csökkentés után kialakított új menetrend nem minden pontjában felelt meg a lakossági igényeknek, ezért a tapasztalatokat megvizsgálva finomhangolást végeztek rajta.

Megnézem videón>>>

 1  2  3  4  5  6  7  8 [9] 10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20